|
Köszöntő
Köszöntöm Önt
Nagyszakácsi község internetes
honlapján!
Körútja során, melyet honlapunkon
hajt végre, megismerheti településünk történelmi múltját és jelenét,
mely Önnek ismeretszerzést biztosít, számunkra pedig a bemutatkozás
lehetőségét. Szeretnénk Önnek olyan tartalmas információt nyújtani,
mely alapján megismerheti községünk lakói, civil szervezetei által
elért eredményeinket, melyek már régóta keltik településünk jó
hírnevét országhatáron belül és kívül egyaránt. Településünk méltón
büszke történelmi múltjára, melynek minden év augusztus első hétvégéjén
szeretnénk megfelelő módon adózni.
Fontos
érték lett a hagyományőrzés, a hagyomány ápolása. Ennek tiszteletére
nyitottuk meg kistelepülésen elsőként Szakácsmúzeumunkat.
Tisztelt Utazó!
Szeretettel és barátsággal várjuk Önöket, családtagjaikat,
baráti községünkben egy látogatásra az év minden napján. Ha községünk
elnyerte tetszését és része kíván lenni mindennapjainknak, akár
a letelepedés lehetőségének reményével is várjuk.
Kövér István polgármester
|